2012 - 2014: STARS DANCE, FOR YOU ÉS FILM PROJEKTEK
2012 januárjában Selena bejelentette, hogy a zenei karrierjét felfüggeszti, hogy színészi karrierjére koncentráljon, és ez a banda számára szünetet jelenthet: "A bandám és én egy ideig külön úton járunk. Ebben az évben minden a filmről és a színészetről szól, és azt szeretném, hogy a bandám zenéljen bárhol, bárkivel. Visszatérünk, de csak egy kis idő múlva." Először egy animációs filmben, a Hotel Transylvania – Ahol a szörnyek lazulnak-ban szerepelt, Mavis karakterének hangjaként, Adam Sandler és Steve Buscemioldalán. A film premierje a 37. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt és 2012. szeptember 12-én mutatták be a nagyközönségnek. Következőleg szerepelt Harmony Korine Csajok szabadon c. filmjében, James Franco-val. A film premiere a 69. Velencei Film fesztiválon volt. Selena előző munkájáról való váltás "egy kis összeomlás volt" de dicsérte az igazgatót "nem sokan adnak esélyt, de a Harmony adott", amikor szerepeltették egy nagykorú filmben. 2012. július 30-án mutatták be, amit Selena társügyeként kezelt az eljövendő "Jobb ügy, jobb lehetőség" marketing kampány részeként Fergievel és a Commonnal egy csapat lesznek, hogy megalkossanak egy divatos vásárlói telefont egy jó ügyért. 2012. november elején nyilvánosságra került, hogy Selena Gomez és Bieber közel két éves kapcsolata véget ért. Abban a hónapban később kibékültek.
A korábbi kijelentései ellenére, 2012 októberében Selena megerősítette, hogy elkezdett dolgozni egy következő albumon. Az album vezető dalát a Come & Get It-et 2013. április 8-án mutatták be. A dal kétszeres platinaminősítést kapott a RIAA-tól az USA-ban és Kanadában és további három országban aranylemezes lett. Hatodik lett az US Billboard Hot 100-as listáján az első dala lett, amelyik bejutott az legjobb tíz közé. Selena később megerősítette, hogy az album inkább az első szólóalbuma lenne, nem a banda negyedik albuma. Selena Gomez bemutatkozó albumát, a Stars Dance-t 2013. július 23-án adták ki. Az első helyen debütált a US 200-as listáján és az albumai közül ennek volt a legnagyobb az első heti eladása. Selena azóta megerősítette, hogy a Stars Dance kiadása után újabb zenei szünetet tervez, és reményei szerint a színészi karrierjére koncentrál.
Selenának volt egy kameo szerepe az Utórengésben, egy thrillerben Eli Roth főszereplése mellett, aminek a premiere a 37. Éves Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Selena szintén szerepelt A Versenyfutás az idővel című thrillerben, Ethan Hawke-al, Jon Voight-al és Bruce Payne-el, amit 2013. augusztus 30-án mutattak be az Egyesült Államokban. Ezután kiválasztották, hogy szerepeljen Ric Browde: Amig halott vagyok... Etesd a kutyát című regényének megfilmesítésében Dylan McDermott és Nat Wolf-al szemben. A filmet Tim Garrick fogja rendezni Rosszul viselkedni címmel. Selena újra feltűnt mint Alex Russo, az egyórás A varázslók visszatérnek: Alex kontra Alex című filmben, amit 2012. október 22-én kezdtek forgatni, és 2012. november 10-én fejeztek be. 2013. március 15-én a Disney Channel-en kezdték sugározni. 2013 áprilisában Selena csatlakozott William H. Macy rendezői bemutatkozásához a Rudderless-ben. A forgatás ugyanabban a hónapban kezdődött. 2013 októberében beszámolt arról a döntéséről, hogy nem csak egy dologra koncentrál, hanem még mindig énekel és színészkedik egyszerre, a múltbeli döntésével ellentétben, miszerint a Stars Dance bemutatása után a színészeté lesz a főszerep.
2013 decemberében bejelentette, hogy törli a Stars Dance turné ausztráliai-ázsiai részét és rövid szünetet tart, hogy több időt tölthessen a családjával. 2014. január 5-i kezdettel Selena két hetet töltött az arizonai Wickenburg "Hajnal a Réten" nevű gyógyközpontban, amely a fiatal emberek függőségének és sérüléseinek kezelésére specializálódott. A képviselője azt nyilatkozta, hogy "önkéntesen töltött ott időt de nem drogfüggőség miatt".
Selena főszerepet kapott a Ric Browde könyvje alapján készült filmadaptációban, a Rosszul viselkedni-ben Dylan McDermott és Nat Wolff mellett. A film negatív kritikákat kapott. Később szerepelt a Sodródva-ban, ahol megvolt William H. Macy rendezői debütálása. Felvett egy dalt a film albumához, aminek hála még dicséretet is kapott a film rendezőjétől. A független film vegyes kritikákat kapott.
2014. november 24-én Selena kiadta első válogatásalbumát, a For You-t, hogy befejezhesse munkáját a Hollywood Records-nál. 2014 decemberében Selena Gomez aláírt egy szerződést az Interscope Records-sal; befejezve partnerségét a Hollywood Records-sal, ami alatt kiadott három albumot részeként a Selena Gomez & the Scene nevű bandának, egy stúdióalbumot és egy válogatásalbumot.
|