1992 - 2006: KORAI ÉLETE ÉS PÁLYAFUTÁSÁNAK KEZDETE
Selena Marie Gomez Grand Prairie-ben, Texas-ban született, Ricardo Joel Gomez és a korábbi színpadi színésznő, Amanda Dawn "Mandy" Cornett lányaként. (Édesanyja 16 évesen szülte.) Selenat a Tejano énekesnő, Selena után keresztelték el, aki meghalt majdnem három évvel Gomez születése után. Az apja Mexikói származású, amíg anyjának, akit örökbe fogadtak, olasz ősei voltak. Spanyol származását illetően Selena elmondta, hogy "A családom megtartotta a Quinceanera-t, és a közösségi templomba járunk. Megteszünk minden katolikus dolgot, de nem igazán van bármi hagyományunk, kivéve a vasárnapi, templom utáni sütögetést a parkban." A szülei 1997-ben elváltak (amikor Selena 5 éves volt), kiskorában New Yorkból egy kisvárosba, Grand Prairie-be költözött; egyedüli gyerekként nőtt fel dolgozó édesanyja mellett, aki 16 éves koráig vele volt. Ez vezetett a család pénzügyi gondjaihoz, az édesanyja azért küzdött, hogy gondoskodjon róla. Erről a helyzetről Selena Gomez így fogalmazott: "Frusztrált voltam amiatt, hogy a szüleim nem voltak együtt, és soha nem láttam a fényt az alagút végén, ahol az anyukám keményen dolgozik, hogy megadja nekem a jobb életet. Megrémülök, hogy mivé válhattam volna, ha Texasban maradok." 2013. június 12-én Mandy-nek és a második férjének, Brian Teefy-nek lánya született, akit Gracie Elliot Teefey-nek neveztek el. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb.
7 évesen Selena találkozott Demi Lovato-val a Barney és barátai meghallgatásán. Ők ketten közeli barátok lettek (amíg Demi össze nem omlott), és később sokféle szerepben játszottak együtt. Magántanulóként szerezte meg érettségijét 2010 májusában. Selena Gomez hivatalosan az első szerepét 2002-ben nyerte el amikor kiválasztották, hogy jelenjen meg a gyerek televíziós sorozatban a Barney és barátaiban mint visszatérő karakter Gianna. Összesen 16 epizódban tűnt fel, az utolsó szerepével 2004-ben. Később bejelentette, hogy az életkora okozta a távozását a show-ból, a producerek úgy érezték, hogy már kezd túl öreg lenni. 2003-ban, Selenának volt egy rövid szerepe a Kémkölykök 3-D – Game Over, amely az első filmes szereplése volt. Ezt követően számos reklámban kezdett megjelenni. 2005-ben egy rövid szerepet kapott a Walker, a texasi kopó – Újra akcióban című televíziós filmben, ahol Julie szerepét alakította. Selena később vendégszerepet kapott a Zack és Cody élete című Disney Channel sorozat egyik epizódjában 2006-ban.
|